A Denevérkutatási és Védelmi Központ tevékenysége időrendi sorrendben jelenik meg, a legutóbbi esemény az oldal felső részén olvasható. Ugorj a következő évek elejére:
2023
2022 vége
2022 December
– A Fehér-Körös, Goroniște és Fekete-Körös területeire utazunk mesterséges denevérodúk ellenőrzése végett, egy denevérekről szóló szakdolgozat kidolgozásának keretén belül.
2022 November
– A DKVK csapata részt vesz a folyamatban lévő nemzetközi LIFE+ projekt éves találkozóján a lengyelországi Iwkowában.
– Magyarországi denevérkutatókkal több jelentős erdélyi kolóniával rendelkező barlangot látogatunk meg egy nemzetközi kutatás keretében.
– Több északnyugat-romániai Natura 2000 területre utazunk mesterséges denevérodúk ellenőrzése végett, egy denevérekről szóló szakdolgozat kidolgozásának keretén belül.
– Workshopot szervezünk a DKVK önkéntesei számára, amelyen előadások és beszélgetések zajlanak denevérekről, denevérvédelemről, a folyamatban lévő projektekről, valamint lehetséges alap- és mesterdolgozat témákról.
– A kolozsvári Bükk mesterséges denevérodújait monitorizzuk, megjegyezve, hogy még a Mókus tanösvény új denevérodúit is már használja a nyugati piszedenevér, amely az értékes erdőkre egyik jellegzetes denevérfaja.
2022 Október
– A Myotis Csoporttal közösen megrendezzük az V. Romániai Denevérkutatási Konferenciát a Kovászna megyei Felsőcsernátonban (Hanna Panzió), október 21-23 között. 18 előadás kerül bemutatásra, az I. díjat a résztvevők szavazatai alapján a Natura 2000 területek mesterséges denevérodúiról szóló előadás nyeri el, Sonia-Gyopár Poștoacă előadásában.
– Kovászna megyében, Felsőcsernátonban kerül sor a DKVK éves közgyűlésére, melyen megbeszéljük az aktuális kérdéseket, de 2 új, Jászváros-környéki tagot is befogadunk a csapatunkba.
2022 Szeptember
– A kolozsvári Alexandru Borza Botanikus Kerttel, a Kolozsvári Városházával (az Önkormányzat Turisztikai Információs Központján keresztül) és a Kolozsvári Emil Racoviță Barlangkutató Intézettel közösen megszervezzük a Nemzetközi Denevéréj 2022-es kiadását. A rossz időjárás ellenére több száz résztvevő keresi fel a rendezvény szekcióit. Köszönjük a DKVK önkénteseinek is a részvételt!
– Több romániai denevérkutatóval és a Környezetvédelmi Minisztérium képviselőjével közösen elkészítjük Románia országjelentését az EUROBATS keretén belül a 2019-2022 közötti időszakra.
– Egy tudományos kutatás keretében Erdély és Bánság több területére utazunk magyarországi denevérkutató kollégákkal együtt.
– Kolozsvár denevéreiről írunk.
2022 Augusztus
– Denevérekről és denevérvédelemről tartunk előadást az ARES által Pádison szervezett barlangász tanfolyam résztvevői számára.
– Az EMMA2 projekt keretében az ország több területére utazunk (Retyezát, Moldova, Kelemen havasok), hogy még nem vizsgált területek denevéreiről gyűjtsünk adatokat.
2022 Július
– Erdélyi barlangokban és épületekben monitorizzuk az ismert szülőkolóniákat, közösen az Egyesült Királyság denevérkutatóival.
2022 Június
– A DKVK legaktívabb önkéntese, Ana, előadássorozatot tart közel 100 Brassó, Vâlcea és Prahova területéről származó diák számára. Köszönjük!
– Az Egyesült Királyság denevérkutatóival közösen monitorozzuk a Bánság barlangjaiban és épületeiben található ismert szülőkolóniákat.
– A Domogled – Cserna-völgy Nemzeti Parkba és a Vaskapu Természeti Parkba utazunk, ahol szülőkolóniákat monitorizuk azon helyszíneken, ahol a nemzetközi LIFE+ projekt részeként természetvédelmi intézkedéseket hajtunk majd végre.
2022 Május
– Megkezdjük az északnyugat-romániai Natura 2000 területek mesterséges denevérodúinak ellenőrzését, egy, a kolozsvári Babeș-Bolyai egyetemen megvalósuló denevér témájú szakdolgozat keretén belül.
– A EUROBATS Tanácsadó Bizottsági ülésén képviseljük Romániát (online találkozó).
2022 Április
– A Domogled – Cserna-völgy Nemzeti Parkba és a Vaskapu Természeti Parkba utazunk, ahol értékeljük azokat a helyszíneket, amelyekre a nemzetközi LIFE+ projekt védelmi intézkedései vonatkoznak majd.
– Németországi kolléganőnk, Vela, megosztja tapasztalait a DKVK téli gyakornoságával kapcsolatban.
2022 Március
– A Myotis csoport munkatársaival és szerbiai denevérkutatókkal közösen megvalósított határon átnyúló projektünk részeként a Despicătura-barlang megfelelő védőrácsot kap. A projektet a Conservation Leadership Program finanszírozza.
– A Myotis Csoport munkatársaival és szerbiai denevérkutatókkal közösen megvalósított határon átnyúló projekt keretében az ismert téli kolóniákat monitorozzuk, és szerbiai gyűrűs denevéreket keresünk.
2022 Február
– Közreadjuk a 2017-2021-es évfordulós jelentésünket a DKVK 4 éves tevékenységéről.
– Lengyel és német kollégákkal közösen monitorizzuk a téli kolóniákat az ország több területén, így a Grădiștea Muncelului – Cioclovina Természeti Parkban is.
– A nagyközönség szavazatainak több mint 50%-ával a szürke hosszúfülű denevér lesz a 2022-2023-as évek denevére Romániában.
2022 Január
– Megkezdjük Románia földalatti szálláshelyein levő téli denevérkolóniák éves monitoringját.
2022
2021 vége
2021 December
– Évvége alkalmával megkezdtük az oravicabányai ortodox templom megtisztítását az szülőkolóniák alatt felhalmozódott guanótól.
2021 November
– Megszervezzük a DKVK közgyűlését, megünnepelve az egyesület első 4 évét. A közgyűlés végén új titkárunk és egy új egyesületi tagunk van.
– A Műveld a Várost! mozgalom kollégáival közösen megtisztítjuk a Kolozs megyei Magyarfenes katolikus templomának tornyát,a szülőkolónia alatt felhalmozódott guanótól.
– Denevérekről, denevérkutatásról és védelemről tartunk előadást a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem Környezettudományi és Mérnöki Karának diákjainak.
2021 Október
– A bánság denevéreiről szóló előadással és a romániai denevérek adatbázisát bemutató poszterrel résztveszünk a Lakiteleken megrendezett XIII. Magyar Denevérvédelmi Konferencián.
– A romániai barlangok denevéreinek védelméről szóló előadással részt veszünk a 6. EuroSpeleo Barlangvédelmi Szimpóziumon, amelyet a németországi Vilm-szigeten rendeznek meg.
– A romániai emberalkotta denevér-szálláshelyekről szóló előadással résztveszünk a „Denevérpopulációk védelme – veszélyek, problémák, gyakorlatok, megoldások” elnevezésű nemzetközi denevérészkonferencián.
– A Natura Transilvaniei Egyesülettel együttműködve és a Betfair Romania Development támogatásával megnyitjuk a „Mókus-út” tanösvényt a kolozsvári Bükkben.
– Denevérekről, denevérkutatásról és védelemről tartunk előadást a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem Biológia – Földtan Karának diákjainak.
– A Denevérhét (BatWeek) alkalmából önkéntesünk, Ana, egy ismeretterjesztő bejegyzéssorozatot készít a denevérekről.
2021 Szeptember
– Befejezzük a kolozsvári Keleti Park denevéreinek kutatását, ezzel is hozzájárulva a park denevérbarátabb infrastruktúrájának kialakításához.
– Ana, egyik önkéntesünk, online előadást tart a Giurgiu-i és Valea Doftanei-i elsőosztályosoknak, a Meet and Code Robo-denevérek esemény keretén belül.
2021 Augusztus
– Folytatjuk a Kelemen Havasok Nemzeti park denevéreinek monitoringját.
– Elkezdjük az idős, odvas fák denevéreinek kutatását egy mesteri dolgozat keretén belül.
– A ProPark – Alapítvány a Védett Területekért kezdeményezésére és Cosmin Dumitrache irányítása alatt résztveszünk egy rövidfilm elkészítésében a Vaskapu Természetvédelmi Területen, mely a denevérész szakmát mutatja be. Köszönjük a lehetőséget!
2021 Július
– Folytatjuk a szülőkolóniák monitoringját, országszerte ellenőrizve több tucat épületet és barlangot.
– Szerb kollégáinkkal együtt folytatjuk terepi munkánkat a Bánságban zajló határon átnyúló projektünk részeként.
2021 Június
– Ismeretterjesztő cikket közlünk a portálon a Bánságban zajló, határon átnyúló román-szerb projektünkről, melyet a Conservation Leadership Program finanszíroz.
– Folytatjuk a kolozsvári Bükk mesterséges denevérodúinak monitoringját, a megszokott odúban találva a piszedenevér kolóniáját.
2021 Május
– A Sapientia Egyetem Környezettudományi Tanszékének szakembereivel együtt részt veszünk az Európai Denevérkutatási Szimpóziumon (online, 2021. május 4–7.) egy online kérdőív eredményeivel, melyben a különböző érdekcsoportok (barlangászok, védett területek kezelői, erdészek, kormányzati szervek, denevérszakértők) véleményét vizsgáltuk a romániai denevérekkel és denevérvédelmmel kapcsolatban.
– Moldovai Köztársasagábeli kollégáinkkal együtt sikeresen befejezzük a EUROBATS által finanszírozott határon átnyúló projektünket.
– Szerb kollégáinkkal együtt folyatjuk a Duna két partján a szinkron terepi kiszállásokat közös projektünk keretén belül.
– A ProPark – Alapítvány a Védett Területekért kezdeményezése alapján, Cosmin Dumitrache irányítása alatt részt veszünk egy denevérekről szóló oktató film elkészítéséban a Vaskapu Természetvédelmi Területen.
2021 Április
– A Denevérek Megbecsülésének Világnapja alkalmából pont ezt tesszük :)
– Új kolóniákat fedezünk fel a Vaskapu Természetvédelmi területen.
– Együtt a Vaskapu Természetvédelmi terület csapatával, kitakarítjuk a Divicibeli szerb templom padlásán felgyűlt guanót.
– Elkezdjük a Zsil-völgy Nemzeti Park denevéreinek monitoringját.
2021 Március
– Folytatjuk a denevérek monitoringját a Grădiștea Muncelului – Cioclovina Természetvédelmi területen.
– Függetlenül az aktuális COVID-19 forgatókönyvtől, önkénteseink tovább folytatták a denevérek fontosságát hangsúlyozó (online) előadásokat különböző iskolákban.
2021 Február
– Végrehajtjuk az első szinkron terepi kiszállást a Duna 2 partján, a határon átnyúló román-szerb projektünk keretében a Vaskapu régió területén.
2021 Január
– Denevérekről és városi denevérekről beszélünk a Kolozsvári Állattani Múzeum által szervezett előadásokon (román és magyar nyelven).
2021
2020 vége
2020 December
– A Conservation Leadership Program által finanszírozott román-szerb projektünk adminisztratív részleteivel foglalkozunk, annak érdekében, hogy 2021-ben elkezdhessük a terepi kiszállásokat.
2020 November
– Halloween alkalmábol az EBS Radio és Botezan Ioana interjút készít velünk a denevérek igazi arcáról.
– A Brazíliai Barlangász Társaság egy rövid cikket közöl a romániai denevérekről.
2020 Október
– Elindítjuk a Conservation Leadership Programme által finanszírozott „A patkósdenevérek határon átnyúló védelme a román-szerb Vaskapu régióban” elnevezésű projektünket, együttműköüdve a Myotis Denevérvédelmi Csoporttal (Románia) és a Belgrádi Természettudományi Múzeummal (Szerbia).
– A Wilderness Research and Conservation egyesülettel közösen, illetve a Pettersson Elektronik AB, Lotek, Natural Timber és EUROBATS-től származó támogatások segítségével megszervezzük a 4-ik Romániai Denevérkutatási Konferenciát.
– Elindítunk egy EUROBATS által finanszírozott határon átnyúló projektet Moldvai Köztársasagábeli kollégáinkkal.
2020 Szeptember
– Folytatjuk a denevérek monitoringját a Kelemen havasok Nemzeti Parkban.
– Folytatjuk a denevérek monitoringját a Vaskapu Természetvédelmi területen.
2020 Augusztus
– Flaviu kollégánk felfedez egy 12 denevérből álló piszedenevér (B. barbastellus) kolóniát a kolozsvári Bükk egyik mesterséges denevérodújában.
2020 Július
– Az ARHAIC Egyesülettől / Szilágysági Műemlék Mentőktől kapott információk alapján felfedezzük egy tudomány számára új, nagy patkósdenevér és csonkafülű denevér szülőkolóniát a zálnoki Szent Arhangeli Ortodox templomban (Szilágy megye).
– Felfedezünk egy törpedenevér (Pipistrellus sp.) minikolóniát (7 denevér) a kolozsvári Bükk egyik mesterséges denevérodújában.
– Elindítjuk a „Kolozsvár denevérei” projektet, ahol több módszerrel párhuzamosan tanulmányozzuk a város denevérfaunáját.
– A Vaskapu Természeti Park nyári / szülőkolóniáit monitorozzuk.
2020 Június
– Megkezdjük a denevérek nyári / szülési periódusának monitoringját, ideértve a DKVK által a kolozsvári Bükkben kihelyezett mesterséges denevérodúk ellenőrzését is.
– Henrietta kolléganőnk sikeresen megvédi diplomamunkáját a Babeș-Bolyai Egyetem Biológia és Földtan Karán, a Királyerdő hegység új denevérkolóniáiról.
– Mivel a 2020-as év egy szokatlan év, ezért a nyugati piszedenevér jelölését kiterjesztjük a 2020-2021-es évekre, ezzel összhangban kerülve Európával is.
– Megtudjuk, hogy szerbiai kollégáinkkal együtt pályázati támogatást nyertük a Conservation Leadership Programme-től egy projekthez, mely a patkósdenevérek határon átnyúló védelmét célozza meg a román-szerb Vaskapu régióban.
2020 Május
– A Vaskapu Természeti Parkban monitorizzuk a denevérek tavaszi aktivitását.
– A világjárvány / sürgősségi állapot alatt tartott online előadások több mint 200 résztvevőt gyűjtenek össze, különösen gyermekeket és tinédzsereket.
– A nagyváradi Grund School gyermekeinek denevérekről beszélünk.
– Ana, bukaresti önkéntesünk, előadássorozatot tart a Romániai Országos Cserkész Egyesület fiataljai számára.
– A DKVK elnöke denevérmonitoring módszerekről tart online előadást a Babeș-Bolyai Egyetem Biológia és Földtan Karának hallgatói számára.
– Az Europarc Federation esettanulmányt tesz közzé a románia barlangászokat megcélzó projektünkről.
2020 Április
– Elkészítjük a 2019-es év tevékenységi jelentését.
– A Babeș-Bolyai Egyetem Biológiai és Földtani Karának mesteris hallgatói számára denevérekkel kapcsolatos online előadást tartunk.
– Az eredeti cikk szerzője, Merlin D. Tuttle beleegyezésével denevérekről és COVID-19-ről szóló cikket teszünk közzé a lilieci.ro portálon.
– A Transindex portál interjút készít a DKVK elnökével denevérek és COVID-19 témában.
2020 Március
– Március végén kicsit pihenünk, mivel a világjárvány úgyis leállított mindent…
– A Wilderness Research and Conservation egyesülettel együttműködve elindítjuk a 4. Romániai Denevérkutatási Konferencia szervezését.
– Flaviu kollégánk egy cikket ír a lilieci.ro portálnak a denevérek koloniális életéről.
– A nagyközönség szavazata alapján a nyugati piszedenevért (Barbastella barbastellus) nevezzük ki a 2020-as Év denevérévé Romániában.
2020 Február
– Új telelő kolóniákat fedeztünk fel lengyel, német és Egyesült Királyságbeli kollégáinkkal együtt.
– Monitorizáljuk a Vaskapu Természeti Park téli denevérkolóniáit.
2020 Január
– Denevérekről beszélgetünk a kolozsvári Blériot kávézóban.
– Meghívást kapunk a Bihar megyei Hegyközpályiba, hogy gyermekeknek beszéljünk a denevérekről.
– Jelen vagyunk a nagyváradi “Expedíció – Hívás az ismeretlennek” rendezvényen, és a denevérekről tartunk bemutatót.
– Románia jelentős földalatti szálláshelyein folytatjuk a denevérek téli monitoringját.
2020
2019 vége
2019 December
– Denevérmonitoringról tartunk előadást a kolozsvári Sapientia Egyetemen.
– Gyermekekkel beszélgetünk denevérekről a kolozsvári Vidám Vonatocska Óvodában.
– Együtt a Romániai Permakultúra Egyesület tagjaival, kitakarítjuk a verespataki görög-katolikus templom padlását.
2019 November
– A Denevérkutatási és Védelmi Központ kétéves fennállását ünnepeljük.
– Egy, a romániai barlanglakó denevérfauna helyzetét bemutató előadással jelen vagyunk a IX. Karsztvédelmi Konferencián, Belgrádban (Szerbia).
– Gyermekekkel beszélgetünk denevérekről a kolozsvári Vidám Vonatocska Óvodában.
2019 Október
– Jelen vagyunk az Alsódobszán megrendezett XII. Magyar Denevérvédelmi Konferencián, ahol bemutatunk egy előadást a denevérek helyzetéről Romániában (2010-2019), illetve egy posztert a Királyerdő-hegység barlangjairól.
– Brassóban szervezzük meg egyesületünk közgyűlését, melynek végén 14 tagunk és 2 tiszteletbeli tagunk van.
2019 Szeptember
– Városlakó denevérekről beszélünk az “Éld a várost!” kezdeményezés meghívása alapján a kolozsvári “Természet a városban” túra ideje alatt.
– A Babeș-Bolyai Tudomámyegyetem felkérése alapján az egész országból érkező középiskolás hallgatókkal beszélgetünk denevérekről a “Középiskolások hosszú hétvégéje” eseményen.
– A DKVK csapata egy információs standdal részt vesz a Sinaia Forever eseményen.
– A Retyezát Nemzeti Park meghívása alapján erdőlakó denevérekről és azok monitoringjáról beszélünk a romániai nemzeti és természeti parkok biológusainak.
– A Nemzetközi Denevéréj 2019-as kiadását három helyszínen szervezzük meg: Kolozsváron, Fogarason és Konstancán. Támogatjuk a gyergyóújfalui (Hargita megye) és a petrillai (Hunyad megye) rendezvények szervezését.
– Folytatjuk a denevérmonitoringot a “Denevérek monitoringja a Vaskapu Természeti Parkban, a Duna Zöld folyosó mentén” című tanulmány keretében, ezúttal a vándorlási és párzási időszakban.
2019 Augusztus
– Jelen vagyunk a vársonkolyoson megrendezett Országos Barlangász Kongresszuson, ahol a romániai barlangok denevéreiről tartunk előadást, illete bemutatunk egy posztert a vegyes, denevérész-barlangász csapatok eredményeiről.
– A Kolozsvári Amatőr Barlangász Klubbal együttműködve folytatjuk a Királyerdő-hegység elfeledett barlangjainak denevérfelmérését a nyári időszakban.
– Több szervezettel együttműködve befejezzük a nyári periódus legfontosabb denevérszálláshelyeinek (barlangok és épületek) monitoringját.
– Georgiana kollégánk által résztveszünk, a „Karios” Biológiai Körrel és a Medgyesi Városi Múzeummal egyetemben a Repülők Kutatási Táborában, ahol (újra) megtudjuk, hogy mindent a gyermekek tudnak jobban.
2019 Július
– A “Denevérek monitoringja a Vaskapu Természeti Parkban, a Duna Zöld folyosó mentén” című tanulmány keretében elindítjuk a nyári denevérmonitoringot.
– Több, Egyesült Királysági denevérkutató kollégával együtt elindítjuk a kontinentális jelentőségű kolóniák idei nyári monitoringját Romániában.
– Több megye hatóságai felé (környezetvédelmi ügynökségek, környezetvédelmi őrségek) jelezzük a történelmi jelentőségű épületekben lakó denevérkolóniák létét, illetve azok sebezhetőségét tájékozatlan felújítások esetében. Sajnos feljelentéseket is muszáj volt tegyünk, a felújítások során szándékosan elpusztított vagy kizárt kolóniák esetében.
– A tudomány számára új szülőkolóniát fedezünk fel, melyeben két szigorúan védett denevérfaj több mint 3000 egyede található.
– Meglátogatjuk a Kelemen Havasok Nemzeti Parkok, és nyári denevérmonitoringot indítunk el.
2019 Június
– Folytatjuk a kolozsvári Bükk denevérfaunájának kutatását, mely végül, Flaviu kollégánk által, egy sikeres államvizsga dolgozatban konkretizálódik a Babeș-Bolyai Egyetem Biológia és Földtan Karán.
– Folytatjuk a dobrudzsai denevérfauna kutatását, mely végül, Claudia kolléganőnk által, egy sikeres államvizsga dolgozatban konkretizálódik a konstancai Ovidius Egyetem Természettudományi és Agrártudományi Karán.
– Barlangászokkal együtt új szülókolóniákat keresünk a Bánsági régióban, a Columbus Zoo & Aquarium által finanszírozott projekt részeként.
– A Columbus Zoo & Aquarium által finanszírozott projekt keretében létrehozzuk a barlangi denevérek strapabíró határozókulcsát, elsősorban barlangászok számára.
– A kolozsvári Bükkben kiegészítjük a mesterséges odúkat egy speciális, piszedenevérek számára készitett odúval, amelyet a NaturalTimber.ro ajánlott fel. Köszönjük!
– Nagybánya (Máramaros megye) számos iskolájában denevérekről és denevérvédelemről tartunk előadásokat iskolásoknak.
2019 Május
– Egy épületfelújítási kezdeményezés részeként denevérek szempontjából felmérjük a Mezőkeszűi Református Templomot (Kolozs megye).
– Denevérekről és a denevérvédelemről tartunk előadásokat a Boicai Iskolában (Hunyad megye).
– Résztveszünk a ProPark – Alapítvány a Védett Területekért által szervezett „Fedezd fel újra Romániát” konferencián Brassópolyánán. Elkezdjük tevékenységünket a „Mentorálás a Természetért” program keretén belül is, ami szintén egy ProPark kezdeményezés.
– Figyelemfelkeltő cikket írunk az Unitárius Közlönybe a történelmi fontosságú épületekben lakó denevérekről és azok védelméről.
– Magyarországi kollégákkal együtt terepi kiszálláson veszünk részt a hosszúszárnyú denevér tanulmányozása érdekében, mely projektet a EUROBATS finanszírozza.
– A dobrudzsai denevérekkel kapcsolatos kutatást mutatunk be a konstancai Ovidius Egyetem Természettudományi és Agrártudományi Karának XXII. konferenciáján.
2019 Április
– Hivatalosan is képviseljük Romániát az EUROBATS tanácsadó bizottságának Skopjében, Macedóniában tartott éves ülésén.
– A romániai barlanglakó denevérekről tartunk előadást a Speo Cristal által szervezett barlangászképző kurzuson.
– A XX. Kolozsvári Biológiai Napokon a Kolozsvári Amatőr Barlangászklubbal és a nagyváradi Speo Cristallal közösen gyűjtött eredményekről tartunk tudományos előadást.
– Befejezzük a zeicani-i ortodox templom takarítását.
2019 Martie
– A jegyenyei református templom takarításának befejezése, a Romániai Permakultúra egyesülettel közösen.
– Lengyelországi látogatás a lengyel denevérkutató munkatársak meghívása alapján, a Szachownica és Nietoperek denevérvédelmi területekre.
– Terepi kiszállás a Kolozsvári Amatőr Barlangászklubbal közösen.
– Denevérekkel kapcsolatos előadásokat tartunk a konstancai Ovidius egyetemen.
2019 Februarie
– A romániai barlanglakó denevérekről tartunk előadást a Speo Cristal által szervezett “Hív az ismeretlen” rendezvény keretén belül.
– A Columbus Zoo által finanszírozott projekt keretén belül új hibernáló kolóniákat keresünk bánsági barlangászokkal közösen.
2019 Ianuarie
– Együttműködve a Kolozsvári Amatőr Barlangászklubbal és a nagyváradi Speo Cristallal, közös terepi kiszállást hajtunk végre a Királyerdő hegységben.
2019
2018 vége
2018 December
– Elkezdjük az országos és kontinentális jelentőségű denevér-szálláshelyek 2018-2019-es téli monitoringját, együttműködve több romániai, magyarországi és egyesült királysági kollégával.
– Elkezdjük a zeicani-i ortodox templom tetőterének takarítását.
– A Lilieci.ro portál elindításának 2 éves évfordulóját ünnepeljük, és elkészítjük a DKVK első, a 2017–2018-as időszakra vonatkozó jelentését.
– A Bat Conservation Trust által publikált Bat News-ban egy cikket közlünk a románia barlanglakó denevérekről.
2018 November
– A hidegszamosi ortodox plébániával együttműködve denevérekről tartunk előadást a település gyerekeinek.
– A Romániai Permakultúra Egyesülettel együttműködve elkezdjük a jegenyei református templom tetőterének takarítását.
2018 Október
– Az “Iskola másként” rendezvénysorozat keretén belül denevérekről tartunk előadást a kolozsvári Lucian Blaga középiskolában.
– A Romániai Környezetvédelmi Minisztérium kinevezi a DKVK elnökét Románia tudományos tanácsadójává az EUROBATS egyezményen belül.
– Együttműködve a fogarasi Radu Negru Főiskolával és a lisai ortodox plébániával, megszerveztük a brassó megyei Lisa 2018-as Nemzetközi Denevéréjét, ahová több mint 100 látogató érkezett.
– A “Védett területek hete” rendezvénysorozat keretén belül “A mi denevéreink!” címmel, ökológiai nevelési tevékenységet szervezünk a kolozsvári látássérültek speciális iskolájának gyermekeinek.
– A Pettersson Elektronik AB nagylelkű támogatása által Felsőcsernátonban megszervezhettük és résztvettünk a 3. Romániai Denevérkutatási Konferencián.
2018 Szeptember
– A Myotis Denevérvédelmi Csoporttal együttműködve, a Columbus Zoo & Aquarium által finanszírozott projekt keretén belül barlangászoknak szervezünk képzést a Bánságban.
– Több helyi intézménnyel és szervezettel együttműködve megszervezzük a 2018-as kolozsvári Nemzetközi Denevéréjt, ahová több mint 800 látogató érkezik.
– Résztveszünk az Egyesült Királyság Nottinghamban szervezett Országos Denevérész Konferencián, ahol a romániai barlanglakó kolóniákról tartunk előadást.
– Tapasztalatcsere az Egyesült Királyságban, az ország különböző részeiről származó denevérkutatókkal.
2018 Augusztus
– A Hunyad megyei Petrillában a Matei és barátai egyesület partnerei vagyunk a helyi Nemzetközi Denevéréj szervezésében.
– A Lloviu vírus terjedésének tanulmányozásában együttműködünk a magyarországi kollégáinkkal.
– Résztveszünk a Kolozsvári Amatőr Barlangászklub által szervezett éves barlangkutatási táborban, és megpróbálunk új kolóniákat azonosítani.
– Előadást tartunk denevérekről Erdősdámoson, együttműködésben az ECOTOP Nagyvárad-al.
– Elkezdjük a kolozsvári Keleti Park részletes denevérkutatását.
2018 Július
– Résztveszünk a SpeoArta fotóversenyen, a Baru Mare-i barlangásztáborban.
2018 Június
– Résztveszünk a “Run for Wildlife” versenyen, melyet a Matei és barátai Egyesület szervez.
– Elkezdjük az országos és kontinentális jelentőségű denevér-szálláshelyek 2018-as nyári monitoringját, együttműködve több romániai, magyarországi és egyesült királysági kollégával.
– Az ECOTOP Nagyvárad-al közösen denevérekről szóló előadást tartunk a Betfia zsombolynál.
– Elindítjuk a Columbus Zoo & Aquarium által finanszírozott “Enhancing conservation efforts in the bat diversity hotspot of South-Western Romania” projekt megvalósítását.
– Luxemburgi denevérkutatókkal együttműködés elkezdjük a csonkafülű denevér tanulmányozását.
2018 Május
– Nagyvárad két középiskolájában denevérekről szóló előadást tartunk, együttműködve az ECOTOP Nagyvárad-al.
– Tallinnban, Észtországban, résztveszünk a Eurobats 2018-as Tanácsadói ülésén.
– Résztveszünk a TechSoup Europe által Bukarestben szervezett Tech4Stories képzésen.
– A Conservation Carpathia Alapítvánnyal együttműködve oktatási, nevelési tevékenységet szervezünk a brassói megyei Fogaras környék gyermekei számára.
2018 Április
– A romániai denevéradatok koordonátoraként résztveszünk az Európai Emlősök Atlaszának második kiadásának előkészítésén dolgozó munkacsoport prágai (Csehország) találkozóján.
– A 2018-as Év Denevéréről, a Méhely patkósdenevérről szóló előadással veszünk részt a Kolozsvári Biológiai Napok XIX. kiadásán.
– Több neves külföldi kutatóintézettel együttműködve hozzájárulunk a fehér orr-szindróma (WNS) tanulmányozásához.
2018 Március
– Előadásokat tartunk denevérekről a konstanțai Ovidius Egyetemen.
– Előadást tartunk a denevérek evolúciójáról a kolozsvári Biológia Karon szervezett Darvin nap alkalmával.
2018 Február
– Az 2018-es romániai “Év denevére” szavazás nyertese a Méhely patkósdenevér.
2018 Január
– Elkezdjük az országos és kontinentális jelentőségű denevér-szálláshelyek 2018-as téli monitoringját, együttműködve több romániai, magyarországi és egyesült királysági kollégával.
– Előadást tartunk denevérekről a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban.
– A muzsnai erődtemplom tornyának takarítása, együttműködve a Romániai Permakultúra Egyesülettel.
2018
2017 vége
2017 December
– A Lilieci.ro portál elindításának 1 éves évfordulóját ünnepeljük.
– Résztveszünk a Brassó megyei Brassópolyán megszervezett “Védett Területek Gáláján“.
2017 November
– Elindítjuk a Romániai Permakultúra Egyesülettel való együttműködésünket, annak érdekében, hogy számos épületlakó kolónia helyszínt megtisztítsunk a guanótól, mint pld. az aranyosrákosi és várfalvai unitárius templomokat, vagy a hidegszamosi ortodox templomot.
– Hivatalosan bejegyezzük a Denevérkutatási és Védelmi Központot.
2017 Október
– Résztveszünk a XI. Magyar Denevérkutatási Konferencián, Vámoselődön.
2017 Szeptember
– Megszervezzük a Nemzetközi Denevéréj 2017-es kolozsvári kiadását, ahová több mint 800 látogató érkezik.
– Az ABUN – Artists & Biologists Unite for Nature csoporttal való együttműködésünk sikeres lezárása, melynek célnek célja a denevérfajok népszerűsítés műalkotások segítségével.
2017 Augusztus
– Résztveszünk a Baszkföldön, San Sebastian-ban megszervezett Európai Denevérkutatási Konferencián.
2017 Június
– Elkezdjük az országos és kontinentális jelentőségű denevér-szálláshelyek 2017-es nyári monitoringját, együttműködve több romániai, magyarországi és egyesült királysági kollégával.
2017 Április
– Résztveszünk a lengyel LIFE+ Szachownitza projekt zárókonferenciáján.
– Elindítjuk a lilieci_ro Instagram oldalt.
2017 Március
– Résztveszünk a Eurobats 2017-es Tanácsadói ülésén, Belgrádban, Szerbiában.
– Az 2017-es romániai “Év denevére” szavazás nyertese a barna hosszúfülű denevér.
2017
2016 vége
2016 December
– Elindítjuk a Lilieci.ro denevérportált három nyelven (románul, magyarul és angolul).
2016 November
– Résztveszünk a Lengyel Denevérkutatási Konferencia 25. kiadásán, Morskóban.
2016 Október
– Megszervezzük a Romániai Denevérkutatási Konferencia második kiadását, a Brassó megyei Plaiul Foii-n.
2016 Május
– A kolozsvári Bükk denevérkutatásának kezdete.
2016 Február
– Elindítjuk a Lilieci.ro Facebook oldalt.