A Lilieci.ro 6 hónapja tette meg az első szárnycsapásokat!
A Lilieci.ro 6 hónapja tette meg az első szárnycsapásokat! A romániai denevérportál fél éve, 2016. december 6.-án, délután 6 órakor vált valóra. Úgy gondoltuk ez alkalomból jó lenne újra átélni a legfontosabb pillanatokat és felsorolni a közös eredményeket.
A barna hosszúfülű denevér – az év denevére Romániában
Véget ért az első nyilvános romániai szavazás, mely a 2017-es “Év denevérét” jelöli ki. Nagyon szoros versenyben, illetve 150 szavazat alapján (a 412-ből), a barna hosszúfülű denevér lett az év denevérfaja Romániában.
Az év denevére 2017-ben
Fajszám és a kolóniák mérete alapján Románia denevérfaunája az európai ranglista élmezőnyében található. A romániai denevérkutatók és a Lilieci.ro denevérportál ezennel meghívnak benneteket, hogy vegyetek részt az első hazai “Év denevére” szavazásban.
A Warwickshire-i denevérészek
A Warwickshire-i denevérész csoport az Egyesült Királyság egyik, megyei székhelyű denevérész csoportja, mely partner az ország központi denevérvédelmi szervezetében, a Bat Conservation Trust-ban is. A csoport olyan önkénteseket foglal magába kik részt vesznek a Warwickshire megyei denevérek és élőhelyek kutatásában és védelmében, valamint az ehez kapcsolódó népszerűsítő tevékenységben is.
Pettersson, egy etalon a denevérkutatásban
Ma az egyik főszponzorunkat mutatjuk be, melynek támogatása nélkül a Lilieci.ro portál elkészítése sokkal nehezebb lett volna. A Pettersson Elektronik AB cég termékeit, elsősorban a nagyon jó minőségű ultrahang detektoraikat, mostani támogatásuktól függetlenül, sok éve intenzíven használjuk a romániai denevérkutatásban.
350 denevér etetése a Luana Álma Alapítványnál
Minden évben, a Luana Álma Alapítvány és a Wilderness Research and Conservation Egyesület, a közös “Denevérvédelem és kutatás” program keretén belül denevérvédelmi beavatkozásokat hajt végre veszélyeztetett városi kolóniák esetében.
A II. Romániai Denevérkutatási Konferencia
Október 28-30 között, Plaiul Foii-n, Brassó megyében, a Dianthus Menedékháznál, került megrendezésre a II. Romániai Denevérkutatási Konferencia.
A Lilieci.ro denevérportál ébredése
A denevérek már javában hibernálnak, mélyen alszanak (percenként csupán 12 szívveréssel), hogy túléljék a táplálékforrások nélküli téli periódust. Eközben a denevérportál felébred és elkezdünk nektek denevérekkel kapcsolatos információkat továbbítani.