Kedves olvasók és denevérrajongók!
Az első romániai “Év denevére” verseny szavazása vasárnap, március 19-én éjfélkor ért véget. A verseny rendkívül szorosnak bizonyult, egy adott ponton mindhárom döntős faj egyenlő számú szavazattal rendelkezett. De a végén mégis azt mondhatjuk: a győztes szó szerint fülhosszal nyert!
A nyilvános szavazásra beérkezett 412 szavazatból 150-et (36,4%) vitt el a mostmár “Év denevére” címmel rendelkező győztes faj, aki nem más mint:
A barna hosszúfülű denevér (Plecotus auritus)
Köszönjük a 412 szavazónak, hogy megosztotta velünk véleményét, de azoknak is köszönjük akik terjesztették a versennyel kapcsolatos híreket, hozzájárulva ezáltal nemcsak a szavazatok számának növeléséhez, hanem a denevérekkel kapcsolatos információk terjesztéséhez is. A másik két döntős denevérfaj egyáltalán nem könnyítette meg a barna hosszúfülű denevér dolgát. Így megérdemlik, hogy elismételjük kik is voltak ők:
A nyugati piszedenevér
Melynek továbbra is kitűnő orra van az idős, értékes erdőkhöz
(141 szavazat, 34.2%)
A kis patkósdenevér
Ki továbbra is a legmagasabb hangú denevér Romániában
(121 szavazat, 29.4%)
Bal oldalon: A döntős fajok szavazatainak százalékos megoszlása.
Jobb oldalon: A döntős fajok szavazatainak száma.
Alul: A szavazatok számának alakulása a 2017.02.26 – 2017.03.19 periódusban.
Az “Év denevére” címet véve alapul, a Lilieci.ro portál az év során számos érdekes adatot és információt közöl majd a a barna hosszúfülű denevérrel kapcsolatban, valamint új fotókkal gazdagítja a fajnak szentelt fotógalériát. Ezen kívűl minden jellegű kérdésre igyekszünk válaszolni a fajjal kapcsolatban, és lehetőségeinkhez mérten nyomtatott információs anyagokkal is szolgálunk. Kezdetnek ismét megtekinthető a verseny ideje alatt felhasznált részletes fajleírás (lásd alább).
Továbbá, a 2017-es versenynek szentelt galériában mindhárom döntős faj fotói megtekinthetőek. Ha pedig kérdések merülnek fel a nyugati piszedenevérrel, a kis patkósdenevérrel, vagy bármelyik más romániai denevérfajjal kapcsolatban, nyugodtan vegyétek fel velünk a kapcsolatot.
Megköszönve még egyszer, hogy megosztottátok velünk a véleményeteket, meghívunk, hogy fedezzétek fel a Lilieci.ro portál magyarul már elérthető olvasmányait, és hogy osszátok meg továbbra is azokat a részeket melyeket érdekesnek találtok. Legyetek a denevérek nagykövetei. Végül ha esetleg úgy gondoljátok, hogy megérdemeljük, támogassátok munkánkat egy adománnyal.
Köszönjük!
A Lilieci.ro csapata, 2017.03.20
A barna hosszúfülű denevér – az “Év denevére” Romániában 2017-ben
Aki a legméretesebb fülekkel bír a hazai fajok közül
Egy olyan világban, ahol a társadalmi státus kizárólag a fülek mérete alapján dőlne el, a barna hosszúfülű denevér (Plecotus auritus) bajnok lenne: Fülének hossza szinte megegyezik a testének hosszával. Ez a túlméretezett fül azonban nem nehezíti meg a faj életét, hanem tulajdonképpen előnyt jelent.
A barna hosszúfülű denevér előszeretettel vadászik idős lombhullató erdőkben, de parkokban és kertekben is, ahol bizony a jó fülek hasznosak. Lassú és precíz röpte közben a faj nagyon halk ultrahangokat bocsát ki. Összehasonlítva más denevérfajok ultrahangjaival, ezek a hangok a suttogás kategóriába esnek, de így is rengeteg információt szolgáltatnak a környezetről és a – mit sem sejtő – zsákmányról. A precíz repülés és az óriási fülek által támogatott navigáció lehetővé teszi, hogy a denevér közvetlenül a fák leveleiről szedegesse fel a rovarokat.
De még ha ilyen fülekkel is látta el az evolúció a barna hosszúfülű denevért, ritkán fogunk pihenő helyzetben olyan egyedet látni mely teljesen nyitott fülekkel alszik. Hibernáláskor a faj gyakran használja a barlangok bejárati szakaszát, ahol a hőmérséklet nagyon alacsony is lehet, akár fagyponthoz közeli is. A hideg ártana a törékeny szerkezetű füleknek, könnyen megfagynának. Így jobb azokat az alkar és a szárnyak alatt védelembe helyezni. Igen, a barna hosszúfülű denevér füle olyan nagy, hogy össze kell hajtogatni pihenéskor.
Nyáron a faj faodvakban és épületekben alakítja ki a szülőkolóniáit. Az idős lombhullató erdők védelme elengedhetetlen nemcsak a barna hosszúfülű denevér, hanem számos más denevérfaj esetében is. Ezen túlmenően alapvető fontosságú, hogy a szülőkolóniák által használt épületek padlásterei ne legyenek drasztikusan átalakítva, de a fa alkotóelemek is megfelelő kezelésben részesüljenek. Abban az esetben, ha a fa alkotóelemek kezelése során mérgező anyagok kerülnek felhasználásra, ez a kolóniák pusztulását okozhatja, mivel a denevérek számos épületelemmel kerülnek közvetlen érintkezésbe, beleértve a padlás légterét is. Ezért fontos, hogy olyan fakezelő anyagokat és módszereket használjunk melyek nem mérgezőek: például forró levegővel vagy CO2-al kezeljük az épületfát.