Három kiadás / közönségszavazás után (2017-ben, 2018-ban és 2019-ben), meggyőződésünk, hogy nincs szükség hosszú bevezetésre és szövegekre a romániai “Év denevére” esetén. Ehelyett inkább röviden kiemeljük a három döntős faj fő jellegzetességeit, és elindítjuk az “Év denevére 2020-ban Romániában” szavazást.
A szavazás január 31-ig zajlik, február 1-jén pedig kihirdetjük a győztest. A három döntős faj:
A nyugati piszedenevér
Melynek kitűnő orra van az értékes erdőkhöz
Az óriás koraidenevér
Egy valódi európai óriás
A fehértorkú denevér
Az ezüstszínű kozmopolita
Szavazz itt a 2020-as romániai Év denevérére:
A nyugati piszedenevér – melynek kitűnő orra van az értékes erdőkhöz
A nyugati piszedenevér (Barbastella barbastellus) kiváló orrával rendelkezik az értékes, idős, érintetlen vagy természetközeli erdők „kiszimatolásához”. Így a faj jelenléte (vagy hiánya) információkat adhat ezen erdők állapotáról. A faj faodvakban és a fatörzsről leváló kéreg mögött keres szálláshelyet, de ezekben az erdőkben vadászik rovarokra is. Csak a tél leghidegebb időszakaiban keresi fel a barlangokat, ahol magányosan hibernáló egyedeit megtaláljuk a bejárat közelében. Csak ritka esetben láthatunk nagyobb kolóniákat. A faj védelmének érdekében ajánlott, hogy megőrizzük az odvas fákat (7-8 odvas fa / hektár) és a holtfát ezekben az erdőkben.
Az óriás koraidenevér – egy valódi európai óriás
Majdnem fél méteres szárnyfesztávolsággal az óriás koraidenevér (Nyctalus lasiopterus) a legnagyobb denevérfaj Európában. Ugyanakkor nemcsak nagy, hanem rejtélyes is: Romániában az elmúlt évtizedekben csak pár esetben azonosították a fajt. Az egyik leggyorsabb röptű emlős és azon ritka denevérfajok egyike, amely kisméretű madarakra is vadászik. Több száz méter magasságban vadászik, de 1.000-1.500 méter magasságban is repül. A világszintű összegyedszám nem haladja meg a 10.000 denevért. Az óriás koraidenevér védelme érdekében szükség van idős erdők és odvas fák, valamint a vizes élőhelyek, mocsarak és árterek védelmére.
A fehértorkú denevér – az ezüstszínű kozmopolita
A fehértorkú denevér (Vespertilio murinus) egy meglehetősen gyakori faj, és így akár a kozmopolita jelzővel is illethető. A faj előfordul mind városokban, mind pedig az 1.000 méter tengerszint felett levő hegyvidéki területeken. Bundája jellegzetes, a hasi oldal fehér / fehéres színe élesen elüt a hát sötétbarna / fekete színétől. A hát bundájának ezüstös hajvégei egy folyamatosan deres, “megfagyott” jelleget kölcsönöznek a fajnak. Városban gyakran vadászik villanyoszlopok fényénél, ősszel pedig szabad füllel is hallhatjuk a párzási időszakban kiadott, territorialitást jelző hangokat. A fajt elsősorban a szálláshelyek elvesztése érinti negatívan, például épületfelújítások esetén.