Az I. világháború után, de már érzékelvén a következő nagyszabású konfliktus közeledését, több európai állam erődítményláncok építésébe kezdett. Románia sem volt kivétel ezen folyamat alól, a Károly-vonal kazamatáinak (bunkereinek) építése 1937-ben kezdődött, egy akkori, 36 millió lejes költségvetéssel. A 340 felépült bunker Ottomány és Oláhapáti (Bihar megye) között, a Körösök vidékén, valamint Szinérváralja (Máramaros megye) környékén, a Szamos mellett helyezkedett el. Az építkezés 1940-re fejeződött be. A sors iróniája azonban, hogy még 1940-ben, a második bécsi döntés alapján Románia átengedte Észak-Erdélyt Magyarországnak. Tette mindezt természetesen az erődítményvonallal együtt, anélkül, hogy bármelyik fél golyót vagy tanklövedéket használt volna.
Románia engedélyt kért és kapott Magyarországtól, hogy hatástalanítsa az erődítményvonalat, illetve, hogy minden jellegű fontos vagy értékes tárgyat és alkotóelemet kimenthessen. Ezen időszak után a magyar állam átvette a bunkervonal teljes leszerelését és 1941-ben felrobbantotta őket, annak érdekében, hogy a jövőben senki se használhassa azokat háborús célokra. Napjainkban az erődvonal legfeltűnőbb maradványai a Nagyvárad – Oláhapáti térségben (Bihar megye), és Szinérváraljától délre (Máramaros megye) láthatóak, ahol bizonyos esetekben a bunkerek 60-70%-ban épen maradtak.
2016-2017 között, a EUROBATS által nyújott finanszírozás és a Romániai Denevérvédelmi Egyesület természetbeli hozzájárulásával megvalósítottuk „A Károly-vonal: 150+ bunker jelentősége a román-magyar határon átnyúló denevérfauna szempontjából” című pályázatot. A csapattagok (Bücs Szilárd, Jére Csaba, Csősz István és Barti Levente) első ízben mérték fel a Károly-vonal erődítményeinek és a velük szomszédos élőhelyek jelentőségét a helyi denevérfauna szempontjából. Irodalmi adatok alapján (Mihályi 2010) már tudtuk, hogy a bunkerek több mint 60%-a meglehetősen leromlott állapotban van, így azt tűztük ki célként, hogy a 340 egykori bunkerből mintegy 150-nek ellenőrizzük az állapotát, illetve a denevérek esetleges jelenlétét.
A projekt határon átnyúló jellege abban rejlik, hogy a magyarországi és romániai denevér-szálláshelyek között nyilvánvaló kapcsolat van, melyet már 1997-ben kimutattak. Dobrosi és Gulyás (1997) kutatása bebizonyította, hogy az Erdélyi Szigethegység barlangjaiban telelő denevérek magyarországi épületekbe vándorolnak a szülési periódust megelőzően. Ez alapján a Károly-vonal bunkerei fontos köztes megállókat képezhetnek ezen vándorlási útvonalon.
Az erődítménylánc romjainak rendszeres ellenőrzése által a csapat megállapította ezek jelentőségét a denevérek életciklusának minden évszakában: nyáron (a szülőkolóniák kialakulásakor), ősszel (a párzási szezonban), télen (a hibernálás ideje alatt) és tavasszal (a vándorlás idején). Munkánk során a denevérkutatásban standard módon alkalmazott módszereket használtuk fel. Nyáron és télen direkt módon, vizuális ellenőrzéssel, míg tavasszal és ősszel hálózással és ultrahangok rögzítésével azonosítottuk a jelen levő denevérfajokat. Sajnos azonban már 2016 nyarán megállapítottuk, hogy a bunkerek több mint 90%-a olyan előrehaladott romos állapotban van, hogy néha szinte lehetetlen volt megkülönböztetni őket a környező növényzettől vagy a táj természetes egyenetlenségeitől. Az összesen 340 történelmi rom között a projekt csapata kevesebb, mint 20 olyan bunkert azonosított, melyek alkalmasak a denevérek szezonális befogadására. Az ezen bunkereket körülvevő élőhelyek, a Szinérváraljai és Nagyürögdi erdők viszont jó denevéraktivitást mutatnak.
Még ilyen kevés, denevérek számára alkalmas bunker esetében is a projekt csapata összesen 12 denevérfajt azonosított a romok között és a velük szomszédos élőhelyeken. A Szinérváraljai, északi Károly-vonal élőhelyei lombhullató erdőkből és mesterséges vízfelületekből állnak, és számos denevérfaj vadászterületét képezik. Ezzel szemben délen, Nagyürögd környékén találjuk a bunkervonal legépebb tagjait, így ezek esetében közvetlen, vizuális megfigyelésekkel is tudtunk denevérfajokat azonosítani. Ezen fajok között számos fokozottan védett fajt is sikerült beazonosítani, mint például a nagy patkósdenevért (R. ferrumequinum) vagy a nyugati piszedenevért (B. barbastellus). Ezeken kívül a Károly-vonal mentén előfordulnak olyan fajok is, melyek nagy távolságokon képesek vándorolni, mint például a durvavitorlájú törpedenevér (P. nathusii).
Sajnos azonban sok esetben, különösképpen a Károly-vonal északi részén azt tapasztaltuk, hogy a felrobbantásuk után keletkezett romok, gödrök illegális szemétlerakóhelyként kerülnek felhasználásra. Ez a Google Earth térkép a hatóságoknak szól, arról a részről, ahol a legnagyobb hulladéklerakóhelyeket találtuk (pirossal). Hasonlóképpen, Nagyürögd környékén a bunkerek földalatti részén jelentős mennyiségű szemetet találtunk.
Figyelem: A bunkerek romjainak látogatása veszélyes lehet, mivel felrobbantásuk következtében számos szerkezeti elem instabil, félig levált, lecsűngő állapotba került.
A Károly-vonalhoz legközelebb eső védett területek a ROSCI0008 Betfia (10 km-re keletre a Nagyürögdi bunkerektől) és a ROSCI0241 Túr folyó (15 km-re nyugatra a bunkervonal Szinérváraljai szakaszától) Natura 2000 területek. Denevérvédelem szempontjából a Károly-vonal erődítményláncáról azt mondhatjuk, hogy a nagyrészt épen maradt bunkerek, valamint az őket övező, denevérek számára alkalmas élőhelyek védelme szükségszerű. Különösképpen a Borválaszúti mesterséges tó körül elterülő lombhullató erdők védelme fontos. Annak ellenére hogy ez az erdő még nem érte el azt a kort, hogy idős, odvas fákat is találjunk benne, a terület számos denevérfaj számára fontos vadászterület. A bunkerek közül különösképpen a déli, Nagyürögdi szakasz félig-meddig épen maradt bunkereit kissebb denevér csoportok használják, amint azt a felhalmozódott guanó is bizonyítja. Így ezen romok védelme helyileg fontos lehet a denevérek számára, illetve esetleges restaurálásuk a denevérek jelenlétének figyelembevételével kell megtörténjen.
A projekt csapata mellett a terepmunkában részt vett magyarországi kollégánk, Dobrosi Dénes is, aki társszerzője annak a tudományos munkának, mely bebizonyította az Erdélyi Szigethegység barlangjai és a magyarországi emberalkotta denevér-szálláshelyek közötti kapcsolatot. Hamarosan, 2017 során tudományos konferenciákon mutatjuk be a projekt részletes eredményeit, majd ez után itt is részletesen írunk róluk. A Károly-vonallal kapcsolatos történelmi adatokról Mihályi (2010) könyvében tájékozódtunk.
További információkkal a projekt koordonátora szolgálhat (Bücs Szilárd, contact@lilieci.ro).
